Ajak körüli pigmenthiány kezelése

Glamourart » Aktuális » Ajak körüli pigmenthiány kezelése

Ajak körüli pigmenthiány kezelése

 

pigmenthiány


Fiatal vendégem ajak körüli pigmenthiány problémával keresett meg bennünket.
Nagyon zavarta a száját körül vevő pigmenthiány, amit takargatnia, sminkelnie kellett, hogy ne lehessen látni.
Szépen el lett neki fedve camouflage technikával, hogy ne legyen feltűnő.
Az első kezelés eredményét láthatjátok.

Nagyon mókás volt a szituáció, mikor a vendég a korrekcióra visszajött.
Mikor belépett a kezelőmbe, kérdeztem tőle, hogy gondolja, mit lát, milyennek érzi az eredményt?
A reakciója csak annyi volt:
“Azt hiszem jobb lett”
Megmosolyogtatott, mert az eredmény szemmel láthatóan sokkal jobb lett mint amilyen volt. De ezt ti is láthatjátok. Előkerestem a fotót, amit első alkalommal készítettem a területről, összehasonlítottuk, majd összemosolyogtunk, hogy az eredmény már az első alkalom után mennyire látványos.
Saját speciális technikámmal, paramedical eljárással tudtam segíteni vendégemet.
A képen a korrekció előtti állapotot láthatjátok, de hamarosan megosztjuk veletek milyen lett az eredmény a korrekció után begyógyulva.

Ha valakit zavar az arcán vagy bármely más testrészén lévő pigmenthiány, bátran keressen fel!
Nagyon fontos elmondanom, hogy csak azokat a foltokat tudjuk kezelni, amik minimum egy éve stagnálnak.

<< Vissza
Legújabb hírek
  • Az élet újraépítése a műtéti hegek felől

    Az élet újraépítése a műtéti hegek felől

    A műtéti hegek és a varratok is történetet hordoznak – egy emléket, egy pillanatot, egy fájdalmat, vagy éppen …
  • Karitatív munkám

    Karitatív munkám

    Fantasztikus, hogy a karitatív munkám során ilyen sokat segíthetek az embereknek, és hogy ilyen precíz munkát tudok végezni, …
  • A púder szemöldök tökéletessége

    A púder szemöldök tökéletessége

    A púder szemöldök tetoválás, amelynek gyógyult eredménye rendkívül természetes hatást kelt. Több féle powder tetoválást láthattok, de nálunk …
  • Realisztikus ajaktetoválás

    Realisztikus ajaktetoválás

    A realisztikus ajaktetoválás művészete: Visszaállítás és Természetesség. A tetoválás művészete sokféle formában megnyilvánul, és az ajaktetoválás is egyre …
  • 5 dolog amit nem tudtál a sminktetoválásokról

    5 dolog amit nem tudtál a sminktetoválásokról

    Ha esetleg bizonytalan vagy, vagy lennének kérdéseid sminktetoválás témával kapcsolatban, hasznos lehet ez a blog. Biztos sokatokat érdekel …
Hírek kategóriánként

 

 

 

 

Kapcsolat

Gáspár Melinda

Glamour-Art

8200 Veszprém, Brusznyai út. 18-20

Telefonszám:
+36 20 210 7217
E-mail: 
biotekhungary@gmail.com

Partner oldalak

 

Facebook




Gáspár Melinda Veszprém | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: glamourart.hu | Statsztika: Awstats

Ismételten felhívjuk figyelmed, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudnod, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek rólad vagy böngészési szokásaidról, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával beleegyezel a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretnéd akkor az internetböngésződ beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

2000 - 2024 © Glamourart